Ultra-kicsi konyhám van. Ha főzni szeretnék, akkor muszáj pár dolgot a szobába átköltöztetnem erre az időre, különben egy tányérnyi helynél nagyobb munkafelületem sincs. Ha valaki meglátogat, mindig kacarászik egy sort a leleményességemen, és kívánja, hogy minél előbb költözhessek az álomkonyhás álomlakásomba.
Ma főztem és sütöttem magamnak a jövő hétre, illetve elkészítettem három királyságosan finom tészta ételt is. Őszintén szólva kipurcantam. Úgy érzem magam, mint aki a bányában töltötte az utóbbi hat óráját.. Szerettem volna edzeni is, de úgy tűnik, a testmozgás holnapra marad.
Hoztam vidékről egy csillagtököt. Leskalpoltam a drágát, majd megtöltöttem túróval és szalámival. Pontosabban: kikapartam a tök belsejét, és kibéleltem szalámi szeletekkel. Túrót fokhagymás vajjal, sóval, borssal kevertem, majd megtöltöttem vele a tököt. Egy tepsibe raktam az alkotást, köré vizet öntöttem, meglocsoltam egy kevés olívaolajjal, és betettem fél-egy órára sülni az előmelegített sütőbe. Petrezselyemmel szórtam az illatos, kész sültet.
Photo by Naky: http://www.facebook.com/naky.photography
All rights reserved (c) 2014
Ízes, különleges, finoooooooommmm!!! ;-)
Holnap ki is próbálhatod!
-KockacZukor-
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése