2013. augusztus 3., szombat

FRANCIA ÉS SÁRGABARACKOS.. + PÁR SOR

Van az úgy ilyenkor nyáron, hogy a hétvége még a kánikulában is itthon telik.. az itthon pedig a főváros aszfalt ízű közepe. Itt a 42 fok majdnem 50, amiben legfeljebb az újonnan ültetett bazsalikom és citfomfű érzi jól magát. A kicsikék olyanok mint a napraforgó. Fél centis fejükkel mindig a nap után mennek, mégha ezért komoly törzskörzésre is kényszerülnek.   

Az utóbbi idők sajnos nem hoztak pozitív változást az életemben. Egy ideje munkát kerestem, és a tartalékaim csökkenésével kénytelen voltam egy olyan ajánlatot elfogadni, ahol nagyjából nap mint nap újra és újra megfulladok. Azt hiszem az egyszeri halál is elég, de hogy ezt a fuldoklást minden nap újra és újra megéljem, az már sok. Fáradt is vagyok, szomorú is vagyok, közben pedig hajnalban és éjszaka új melót keresgélek. Próbálom magamban tartani az erőt, és remélni, hogy ez az állapot tényleg csak rövid és ideiglenes. Reménykedem abban, hogy egyszer majd bestseller-t írhatok arról, amiket az utóbbi időben meg kellett élnem.

Persze a "nagyok" és "sokat tapasztaltak" ilyen helyzetekben azt a tanácsot adják, hogy nevess az egészen, és hogy semmi nem tart örökké, még ez a kaka helyzet sem.. hogy "engedd el" és hogy "bízd magad az életre".. én mégis szívesen megnézném azt a "nagyot", aki a világtól elzárva egész napokat egy 2 m2-es sötét bányában töltve, majd hazatérve mennyit tudna nevetni és hogy pár hét elteltével mennyi suggárral tudná még a körülötte lévőket beteríteni és feltölteni.

Persze ez a helyzet nem maradhat így, és dolgozom is a szökési tervemen. A megoldást még nem tudom, de kutatok és keresek. :-)

Bevallom fáradt vagyok mostanság, így nemigen tudtam új receptet felkutatni. De olvastam a minap az interneten egy sárgabarackos clafoutis receptet, hát ma úgy döntöttem, hogy megvigasztalom magam, és elkészítem ezt a finomságot.

Tipikus.. tipppikus.. tipikus.. A receptet sajnos nem tudtam követni, mert elromlott a mérlegem.. vagy csak az eleme lehelte ki a lelkét? Nem tudom, de nem akart beindulni.. Vagyis a recept hozzávalóit csak úgy összeöntögettem.. :-) 

Elszámoltam 10-ig, bakapcsoltam a Chéri Spa rádiót, és hagytam magam meditatív állapotba kerülni.. fél óra múlva már illatozott a lakás! :-)

Ha szeretnéd te is elkészíteni ezt a finomságot, akkor kattints ide, ez egy korábbi clafoutis receptem. A meggyet természetesen cseréld mandulára és sárgabarackra:

http://kockaczukor.blogspot.hu/2013/04/clafoutis.html

És a mai finomság:


All rights reserved (c) 2013

Nyamm! ;-)

-KcZ-

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése